|
|
|
Az RTL Klub és a Magyarország Szépe Kft. tavasszal egy látványos élo televíziós szuperprodukciót mutat be A KIRÁLYNO címmel, amely a MISS WORLD és a MISS UNIVERSE szépségversenyek hivatalos magyarországi döntoje. A MISS WORLD és a Miss Universe a két legnagyobb, legismertebb és legszínvonalasabb szépségverseny a világon ezért döntött úgy az RTL Klub és a Magyarország Szépe Kft, hogy rangot adva az eseménynek egy nagyszabású gálaestet rendez, melynek alkalmából a szakmai zsuri megválasztja azt a két hölgyet, akik képviselik hazánkat a világversenyeken. A rendez?k célja, hogy nemzetközi színvonalú produkció létrehozásával újra visszaállítsák a szépségverseny mára kissé megkopott fényét. Az RTL Klubon március 18-án indul a jelentkezésre ösztönzo reklámkampány, amelyben - a versenyek eddigi történetének három legismertebb királynoje - Bálint Antónia, Horváth Éva és Bodri Krisztina szerepelnek. Mindhárman elmondhatják, hogy a szépségük mellett kitartásukkal, tehetségükkel, elhivatottságukkal is hírnevet és széles köru ismertséget tudtak szerezni. A szépségversenyre 17 és 27 év közötti, hajadon, gyermektelen, magyar állampolgársággal rendelkezo lányok jelentkezhetnek, akikrol korábban nem készült akt és pornófelvétel. A jelentkezés online módon történik a versenyek hivatalos weboldalán és az RTL Klub honlapján keresztül. A jelentkezok közül a szakmai zsuri szigorú szempontok alapján választja ki azt a 24 lányt, aki a bejut a döntobe. |
| A végso megmérettetésig azonban még sok munka és megpróbáltatás vár a királyno jelöltekre: stlyist, sminkes, fodrász szakemberek készítik fel a lányokat a profi portfólió fotózáshoz. A felkészíto táborban a színpadi mozgás, a helyes tartás, a show koreográfia mellett kommunikációs és nyelvi tréningen és még számos próbán vesznek részt a szépségek, hogy a verseny még szorosabb legyen. A tábor végén a három legkevésbé eredményesen dolgozó lány kénytelen elbúcsúzni a többiekt?l, ok azok, akik nem vehetnek részt a magyarországi dönton. A tét tehát hatalmas. A cél az, hogy a felkészít? id?szak alatt mindenki a maximumot hozza ki magából. A döntos lányokon kívül kizárólag férfiak közremuködnek a show-ban. Az est házigazdája így két ismert musorvezeto lesz: Stohl András és Jáksó László. A m?sorkészítok további látványos és egyedi meglepetést tartogatnak a gálaest során. A nézok a felkészítés ideje alatt is nyomon követhetik az eseményeket, és bepillanthatnak a kulisszatitkokba, a lányok mindennapi életébe. |
Az RTL Klub gálaestjén – a nemzetközi gyakorlatnak megfeleloen – több nagy szépségkirályn? választás fonódik össze.
A hagyományokhoz huen a zsuri megválasztja a KIRÁLYNOT, aki elnyeri a MISS WORLD Hungary 2008 címet és ezáltal képviselheti hazánkat Kijevben a MISS WORLD világdöntoben. Elso udvarhölgye szintén nem marad korona nélkül, a Miss Universe Hungary 2008 cím tulajdonosaként a Miss Universe vietnámi döntojében vesz részt. A második udvarhölgy pedig a Miss Earth Hungary cím boldog tulajdona lesz és a Miss Earth világversenyre utazhat.
A lányok a nagy világversenyek szellemiségével összhangban aktívan részt vesznek jótékonysági eseményeke, amelyrol szintén folyamatosan beszámolunk.
![]() Háttérinformáció: A verseny magyarországi megrendezésének kizárólagos licence jogaival 2006 óta a Magyarország Szépe Kft rendelkezik. Miss World A MISS WORLD verseny története 1951-ig nyúlik vissza, ekkor rendezte meg el?ször Eric Morley a londoni Waterloo Bridge déli oldalán tartott Festival of Britain promóciójaként. A verseny egyre népszer?bb lett egyre több ország vett rajta részt és egyre több néz?t vonzott. Jelenleg mintegy 107 országban több, mint 2 millárdan követik figyelemmel a döntot. Eric Morley 50 éven keresztül volt a MISS WORLD verseny rendezoje, sikeres üzletember, aki 12 évig szolgált a hadseregnél és megjárta a második világháborút is, halála után felesége, Julia Morley vette át a vezetést. „Beauty with Purpose” A szépségverseny mottója: „Beauty with Purpose”, azaz szépség nem csak önmagáért való, célja van, célja kell, hogy legyen, mégpedig az, hogy ráirányítsa a figyelmet azokra, akik támogatásra, segítségre szorulnak, akik a legsebezhetobbek, ok azok a hátrányos helyzetu gyermekek, akik anya vagy család nélkül kénytelen felnoni. A 2000-es el salvadori földrengés után Julia Morley összehívta a szépségkirálynoket, akik egy jótékonysági divatbemutatón vettek részt, sot a szépségek a helyszínre látogatva saját maguk önkéntes munkával segítettek a földrengés helyszínén a bajba jutottakon. Emellett számos olyan gyermeknek finanszíroztak életmento, vagy az életüket jobbá tévo operációkat, akiknek a szülei ezt nem tudták volna kifizetni. Miss Universe A Miss Universe szépségverseny szülohazája az Amerikai Egyesült Államok. Eloször 1952-ben rendezték meg a kaliforniai Long Beach-en, azzal a céllal, hogy a csinos fürdoruhás lányok megmérettessék magukat. A verseny évrol évre népszerubb lett és 8 év után kinotte Kaliforniát és átkerült a floridai Miami Beach-re. A színes és káprázatos show musor kíséretében megrendezett szépségversenyt 1972-t?l rendezik meg a világ különbözo egzotikus helyein, melyet a világ tv társaságai is közvetít a televízió. Mára közel 90 ország versenyzoi vesznek részt a versenyen, és 125 országban közvetítik a versenyt. A Miss Universe verseny jogtulajdonosa Donald Trump az amerikai milliárdos ingatlanmogul, médiakirály és az NBC tv társaság. Jótékonyság Ma a világon több, mint 41 millió HIV fertozött ill. AIDS beteg ember él, a betegek 47 százaléka no és közel egyharmaduk 15 és 24 év közötti fiatal. Tavaly 14 000 ember fertozodött meg HIV vírussal. Az AIDS ma a legveszedelmesebb fertozo betegség a világon. A Miss Universe célja, hogy felhívja a figyelmet erre a veszedelmes kórra. A Miss Universe szépségkirálynok beutazzák a világot és népszeruségüket és a rájuk irányuló figyelmet arra használják, hogy minél több embert tájékoztassanak a megelozés fontosságáról, különös tekintettel a fiatalokra. A felvilágosító munka része az átfogó tájékoztatás a helyes szexuális viselkedési kultúra megismertetése, a családtervezéssel, fogantatással kapcsolatos hasznos információk átadása. Forrás : www.vojvodinaportal.com - RTLKLUB - MissWorld Fotó: sajtoklub.rtlklub.tv/Szabolcs László |